Nincsen semmi titkom, mit elmém gondol, őszintén leírom.

A titok, hogy nincs, amit a természet ad, az a legnagyobb kincs. 

Ki tudja, becsüli, ki érti, értékeli. 

Van, aki nem látja, tán nem az Ő hibája. 

Akit én szeretek, az vak, s önző nem lehet. 

Az, akit szeretek, adja a természet. 

Egyszer ad, nem többször, ki ért, és nem gyötör. 

Ki lát, ki érzékel, oly mennyei érzéssel. 

A zene Te vagy énnekem, 

Hozzád szól az énekem. 

Dalolva nézzük a naplementét, 

S e csodás dallam nap mint nap táncba hív. 

Simító két kezed magához ölelne, 

Könyörgő két szemed magáévá tenne. 

S amikor testünk elhagyná a földi létet, 

Lelkünk súlya elgyengülvén határainkon tovalépked. 

Érzem, hogy az érzés,

Időn túl is megmarad, 

Ahogy a bennem gyúló tűz parazsaiból szikra,

A végtelenbe szétfakad.